Sörbicikli blog

Az első magyar sörgyárak története


Az első magyar sörgyárak története

Magyarországot ritkán említik a hagyományos sörhatalmak közt, pedig itt is nagy hagyományai vannak a sörgyártásnak. Amikor megiszol egy korsóval, gondolj azokra a nagyszerű mesterekre, akik már több száz évvel ezelőtt is itatták a nagyérdeműt. Kis magyar sörtörténelem, a budapesti sörbiciklizés előttről, röviden és habosan.

A hazai sörgyártás a török kor végén kezdődött, akkor még kisüzemekben és céhek felügyelete alatt. Az első gyárak Sopron és Pécs környékén nyitották meg a kapuikat, hogy kiszolgálják az egyre növekvő igényeket. Az 1843-as Pesti Serrend-tartás tette lehetővé, hogy piaci alapon bárki sört főzhessen. Kapva az alkalmon Hirschfeld Sámuel megnyitotta első pécsi sörgyárát 1848-ban. Az ekkoriban még leginkább osztrák és morvaországi mesterek segítségével kezdődött meg a termelés, akik azért utaztak ide, hogy betanítsák a helyi munkaerőt.

Budapest sem maradhatott alul a sörfőzés versenyében. Sokáig a Dunán gőzhajóval szállított osztrák és cseh söröket itta a város lakossága, de 1850-ben megalakult a Kőbányai Serfőző Társaság, ami megváltoztatta a történelmet. Ezzel párhuzamosan 1854-ben a Jászberényi úton is megnyíltak a főzdék, ugyanis ekkor még a Duna vizét használták a sörhöz. Ekkor jött az ötlet, hogy a sört erjesztés közben nem földbe ásott és vízzel hűtött fahordókban kellene erjeszteni, hanem egyenlő hőmérsékletű pincékben. Ezért is lett ideális hely Kőbánya, ahol ötven éven belül hat gyár épült kibővített pincerendszerrel.

A sörforradalmat ezek után követte az igazi bővülés időszaka. Az akkoriban már nemzetközileg ismert szakember, Dreher Antal felvásárolta a kőbányai első gyárat, hogy saját termékét állítsa ott elő. Ezzel együtt 1892-ben Nagykanizsán is megindult a sörgyártás, majd 1895-től kezdve Sopronban is ipari méretekben állították elő a nemes italt. Az importsörök helyett a századfordulóra már a hazai kínálat látta el a piacot, de jutott belőle exportra is a Monarchia szomszédságába. Az 1910-es évekre már 86 főzde működött az országban és az egy főre jutó fogyasztás is többszörösére nőtt. A nagyobb városokban sorra épültek a raktárak, ahonnan kiskereskedelmi elosztással juttatták el a vevőkhöz az italt. A hatalmasra nőtt Dreher konszern lett a legnagyobb magyar termelő, a piac közel kétharmadát birtokolta. Ekkor készültek az első barna és ászok sörök is megalapozva ezzel sok mai márkát.

A magyar gyártók mindig is sokat tettek azért, hogy tele legyen a szomjas vendégek pohara. Itt az ideje, hogy a városban gurulva, egy budapesti sörbiciklizés alkalmával is élvezzétek a munka gyümölcsét. Foglaljátok le még ma a saját túrátokat!

Az oldal sütiket használ

Az oldalon sütiket használunk a forgalom elemzéséhez, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk a számodra. Ezeket az adatokat megosztjuk analitikai és hirdetési partnereinkkel. Az oldal további használatához kérjük fogadd el a sütik használatát.Adatvédelmi nyilatkozat